Bob Dogan balladákat énekel

Bob Dogan Bob Dogan az egyik legelismertebb és rejtélyes szereplő a chicagói zenei életben. A régi őr tagja az egyik az utolsó ember, aki áll - a dicsőség napjai és a modern jazz gyökerei. Ez egyidejűleg a megrázkódtathatatlan művészi látás és a kompromisszumok nélküli ideálok alakja. A műfajok legnagyobb időszakain keresztül élt és fellépett, és dolgozó zongorista maradt az összes UPS és Downs Jazz zenészek révén, amelyekkel a változó zeneiparban foglalkozott. És mindezt megtette, miközben megőrzi az ideális zenei forma koncepcióját. Amikor hallja, hogy Bob fellép, akkor mindig megkapja a valódi verzióját. A pokolba egy akusztikus zongorán lépj fel, a pokolban szerepel a sok kompozíciójának néhány része, és nem tudsz figyelmen kívül hagyni egyfajta lineáris és harmonikus koncepcióját. Valójában csodája és a Bobs zenészének bizonysága, hogy az idő próbáját állította, anélkül, hogy meghajolt volna. Ennek ellenére Robert Dogan, most a 70 -es éveiben, egyidejűleg a történelem darabja és a mai jazz állapota szempontjából rendkívül releváns. Először tudomásul vettem Bobot és zenéjét néhány évvel ezelőtt, amikor Mike Ferro, a Bobs volt szobatársa és az egyik legnagyobb bajnok, egy zenekar összeállított a Bobs kompozíciók verzióinak előadására vasárnap délután a Chicago Jazz zeneszerzők koncertjén. Havonta egyszer tartják a Green Mill -ben. Senki sem volt biztos abban, hogy a közönség, aki megszokta az akusztikus jazz -t, hogyan reagálna a dalok durva fúziós verzióira, olyan címekkel, mint például a Quot; Ole Fat Ladyquot; és quot; ming returns.quot; Valójában biztosak vagyunk benne, hogy Bob, aki a közönségben marad a zenéjének koncertjében, reagálna ezekre a kezelésekre. A fogadás a helyszín ellenére is hangosan pozitív volt, és azt gondoltam, hogy Bob egy furcsa fúziós író. Hamarosan megtanultam a Bobs hírnevét, mint elsősorban akusztikus jazz zongoristát, aki ragyogó rövid formájú kompozíciókat írt gyakran humoros csíkkal. Mondanom sem kell, hogy meglepődtem, amikor Ferro felkeresett egy új Bob Dogan rekord felvételével. A meglepetés nem egyszerűen az volt, hogy ez egyéni zongora -felvétel volt, hanem hogy a Bobs Singing is volt. Az évek során több alkalommal Mike megpróbálta és nem sikerült rávenni Bobot egy ének albumra. Egy ideje úgy döntött, hogy még egy lövést ad neki, és meglepetésére Bob egyetértett, bár évek óta alig énekelt, Bob mindig úgy érezte, hogy minden zenész képes énekelni és énekelni. Hallva, hogy a Dogan játszik és énekel, hallhatja, mit ért. Minden megjegyzés, minden kifejezés csupasz csontozott és őszinte, bármilyen tárgyalástól mentes. A krónikus emfizémája ellenére, vagy talán azért, mert Bobs énekel, egyenesen a szívébe vág. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a Bobs felvételi stílusa kissé anakronisztikus. A digitális manipuláció és a hangmagasság korrekciójának ebben a korában ragaszkodott ahhoz, hogy a felvételi folyamat valódi énjének ábrázolása legyen. Minden take egy teljes, nem szerkesztett előadás az elejétől a végéig. Nem voltak lyukasztások, összeillesztések, túladagolás vagy hangolás. Még a szoba akusztikájának felhasználásával is inkább rögzítette a tipikus fejhallgató -megfigyelést, hogy reagáljon a természetes hangra. Az eredményül kapott felvétel a művész valódi portréja. És ebben az esetben kiváltságunk van, hogy egy ritka ablakon keresztül bepillanthatunk a lelkét : a hangját. Vijay Tellis-Nayak. Bob Dogan balladákat énekel.